Szombati nyilt napunk során van lehetőséged megnézni hogy zajlik nálunk egy foglalkozás, és kipróbálni egy alkalmat. Ha még nem jártál Edukido órán, akkor ez a kiváló alkalom, hogy elköteleződés nélkül belenézz hogyan zajlik a foglalkozás a Kocka Barlangban.
Rendszeres heti óráink során egy összeszokott csapatban legózhatsz, fokozatosan haladva a könnyebb épitésektől a nehezebbekig. Csoportjaink minden héten megrendezésre kerülnek, beiratkozni a hónap elején lehet.
Az Edukido tanodái főleg 3-10 éves gyerekek számára tartanak képességfejlesztő órákat, melyeken kreatív környezetben, építő kockákkal sajátíthatnak el komplex tudást. Leginkább úgy lehet gondolni az Edukido-ra, mint egy oktatási kurzus, amelyben az egyetemi, magasszintű gondolkodásra készítik fel az általános iskolás korú fiatalokat. A cél, hogy a gyerekek egy-egy LEGO® robot vagy jármű összeállításakor alapvető tudományos és technológiai alapelvekkel ismerkedjenek meg, mely segítségével hatékonyan fejleszthető a logikai készségük.
A módszertan nem tantárgy függő, az iskolai képzést kiegészítő módon pont a legtöbb oktatási rendszer programjában hiányos területeket hivatott pótolni és fejleszteni. Egyben választ is ad az új generációk aktuális kihívásaira és lehetőséget ad a releváns képességek kreatív, játékos elsajátítására. Mindemellett naprakész témákkal szembesülhetnek a fiatalok, pl. megújuló energiák, mérnöki logika, gravitáció, hidak, űrhajók, stb. és ezek működését, egyszerűen, LEGO® kockák segítségével teszi elsajátíthatóvá.
Kapcsolatfelvétel: